Zrínyi Miklós életműve napjainkban is időszerű

Zrínyi Miklós olyan államférfi volt, akinek az életműve a 21. század elején is időszerű – mondta az emberi erőforrások minisztere a költő, hadvezér halálának 350. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos nemzetközi konferencia megnyitóján, kedden Budapesten.

Balog Zoltán kiemelte: Zrínyi Miklós polihisztorként az élet szinte minden területén otthon volt, többek között a költészetben, az irodalomban, a politikában, a diplomáciában, a vadászatban is jeleskedett. Zrínyi neveltetése európai mércén alapult, de tudását a nemzet javára fordította, mindvégig egyetlen cél vezette, nemzetének szolgálata – tette hozzá.

Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka azt mondta: Zrínyi Miklós rendkívül összetett személyiségének bemutatására vállalkozott a konferenciát szervező három intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A Határok fölött címmel rendezett konferencia megnyitó ünnepségén a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Mádi László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója bemutatta a Zrínyi-emlékérmét. Az ötezer forintos emlékérméből ötezer darabot bocsátott ki az MNB. A programsorozat második napján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Zrínyi-emléktáblát avatnak.

Zrínyi Miklós, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusa 1620. május 1-jén született. Horvát eredetű főnemesi családból származott, dédapja az 1566-ban Szigetvár védelmében elesett törökverő hős, Zrínyi Miklós volt. Magát katonának tartotta, fő műve első irodalmi eposzunk, a dédapjának emléket állító Szigeti veszedelem. Zrínyi új politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokat honosított meg magyarul, kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető. Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan. Zrínyi halálát akkor és azóta is összeesküvés-elméletek övezik, mert az emberek nem akarták elhinni, hogy a számos csatában győztes hőssel egy megvadult állat végezzen. A legelterjedtebb elmélet szerint a hadvezérrel a bécsi udvar (avagy a Zrínyiben riválisát látó Montecuccoli) által felfogadott Póka lőtte agyon. Annyi bizonyos, hogy a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála, akivel a magyar történelem egy válságos pillanatában az évszázad legnagyobb politikusa szállt a sírba.

(MTI)

Fotó: Bartos Gyula