Balog Zoltán: versenyképes, hatékony és fenntartható felsőoktatást szeretne a kormány

A magyar kormány versenyképes, hatékony, fenntartható és rugalmas felsőoktatást szeretne. Olyat, amely valódi értékeken nyugszik, és ebben nagyon fontos az állami szerepvállalás – mondta az emberi erőforrások minisztere a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) tanévnyitóján szeptember 8-án.

Balog Zoltán kifejtette: az átalakításnak racionálisnak kell lennie, és lehet, hogy egy szak nem öt, hanem két helyen indul majd, de ott az eddigieknél magasabb színvonalon. Kiemelte: pénzt nem vesznek el, csak máshol és máshogyan adnak majd. Figyelembe veszik a gazdasági szféra, Magyarország érdekeit Kárpát-medencei és “világdimenzióban” gondolkodva – mondta, hozzátéve: figyelembe veszik egy-egy intézmény saját profilját és a területi szempontokat is. Fontos, hogy ahol nincs alternatívája a felsőoktatásnak, ott ne szűnhessen meg képzés – hangsúlyozta a miniszter, és megjegyezte: a bolognai rendszert tíz év után felül kell vizsgálni. E téren is már elkezdődött a munka – jelezte Balog Zoltán, aki kitért a doktori iskolák megerősítésére is. Reményének adott hangot, hogy az új irányokról a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén is tárgyalni tudnak, megjegyezve: a felsőoktatási törvény további módosításai is várhatók. 

A miniszter jelezte: szeptemberben folyamatosan nevezik ki a kancellárokat, és bízik benne, hogy a kulcsemberei lesznek a felsőoktatásnak. Az új rendszer ugyanakkor nem befolyásolja az oktatási és kutatási autonómiát, az önkormányzati rendszerű működést – tette hozzá. A kancellár egyfajta menedzserként segíti az intézményeket, hogy képesek legyenek saját forrásokra is szert tenni – mondta Balog Zoltán, megemlítve, hogy a felsőoktatási intézmények éves pénzforgalma mintegy 480 milliárd forint, amiből a kormány 170 milliárdot biztosít. Megerősítette: az a terv, hogy a Magyarországon tanuló külföldi hallgatók számát tíz év alatt a háromszorosára növeljék. A főiskolák közül a BGF-re jelentkeztek a legtöbben, ami azt üzeni, hogy egy főiskola is adhat olyan vonzó és színvonalas képzést, nem csak az egyetemek számítanak – mondta. A miniszter a felsőoktatás összes hallgatóját köszöntve úgy fogalmazott: ha igazán ki akarnak teljesedni, jól kell végezniük a munkájukat, ez pedig úgy lehetséges, ha szeretik is, amit csinálnak. Ehhez ugyanakkor felelősségvállalás is kapcsolódik – hangsúlyozta, hozzátéve: fontos, hogy a hallgatók valódi érdekképviseleteket válasszanak, azok ne egyéni előnyszerzésre szolgáljanak. Balog Zoltán jelezte: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájától és az egyes intézményektől egyaránt várják a javaslatokat a felsőoktatás reformjához. A rendezvényen a miniszter az oktatás területén végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként Trefort Ágoston-díjakat nyújtott át.

Sándorné Kriszt Éva, a főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: gazdasági szemléletű szakemberként megértik, hogy az államnak mint tulajdonosnak vannak elvárásai az intézmények gazdálkodását, működését illetően. Ugyanakkor bíznak abban is – folytatta -, hogy az állam elismeri: ahol az állapotok megfelelőek, a működés stabil, ott érdemes meghagyni az intézmények mozgásterét, hogy továbbfejleszthessék képzési, oktatási rendszerüket. A rektor kiemelte, hogy 5570 diák kezdi meg tanulmányait intézményükben, amely a felvett hallgatók számát tekintve idén is a hatodik az összes magyar felsőoktatási intézmény között, csak a nagy egyetemek előzik meg. Mindhárom budapesti karuk az első tízben van a felvett hallgatók szerinti rangsorban a 167 kar közül. Hozzátette: oktatási programjaik, idegen nyelvi képzéseik, kettős diplomát kínáló kurzusaik iránt töretlen az érdeklődés. Népszerűek külföldi szakmai gyakorlataik, széleskörű a 46 ország több mint 200 felsőoktatási intézményére kiterjedő kapcsolatrendszerük, és egyre több külföldi hallgató tanul náluk. Az ünnepségen, ahol a főiskola valamennyi karát videokonferencián kapcsolták, a rektor jelezte: a vállalati szféra mellett az állami intézmények is számítanak hallgatóikra. Kapcsolatrendszerük egyik új eleme a Központi Statisztikai Hivatallal közösen létrehozott kihelyezett alkalmazottstatisztika-tanszék, amely elméleti és gyakorlati képzéssel, szakmai gyakorlati helyekkel segíti a hazai statisztikusképzés fejlődését. Gonda Gábor, a Hewlett-Packard Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a BGF hagyományosan híres a gyakorlati képzés előtérbe helyezéséről, és a hallgatók képzéséhez ők is igyekeznek hozzátenni, amit lehet.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula