A politikának is szüksége van magaslatokra

Az emberi erőforrások minisztere szerint nemcsak a kultúrának, de a közjó szolgálatát jelentő politikának is szüksége van a magaslatokra. Balog Zoltán erről vasárnap, a felújított szilvásváradi református Kerektemplom átadása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten beszélt.

A miniszter szavai szerint a templom lépcsőjén feljőve az ember tudja, hogy nemcsak a lába elé kell néznie, hanem felfelé is, mert ez a templom “fölemeli a tekintetet”. A magaslatra azért van szüksége a politikának, a politikusnak, a kormányzati embernek, hogy túllásson a számokon, meglássa az embereket, azokat a közösségeket, amelyek nélkül nem lesz boldogulás ebben az országban – hangsúlyozta. Balog Zoltán úgy fogalmazott, ha körbetekintünk erről a magaslatról, nemcsak a vidéket, a fákat és a hegyeket látjuk, lelki szemeinkkel láthatjuk azokat is, akik valaha itt éltek. Kell olyan hely az életünkben, ahol többet látunk, mint amit a hétköznapokon: innen, a templom magasából látjuk azt, hogy honnan jövünk, és azt is láthatjuk, hogy hová megyünk – mondta.

A Magyarországon egyedülálló, 173 éve épült szilvásváradi Kerektemplom külső felújítására 2012 végén pályázott az egyházközösség. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal uniós forrásból 26 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, ezt az összeget a gyülekezet ötmillió forinttal egészítette ki. Az idén nyáron befejeződött beruházás keretében megújult a templom külső homlokzata, kicserélték a nyílászárókat, kialakították a vízelvezetést, továbbá kerti bútorokat és információs táblát is kihelyeztek a templom kertjébe.

(MTI-EMMI)

Fotó: Bartos Gyula